Egy Samsung tok
A Samsung Galaxy S8 egyike a legjobb androidos telefonoknak, amik az elmúlt hetekben láttak napvilágot Egyértelmű, hogy muszáj megvédeni szinte mindenáron egy Samsung tok segítségével.
Ha régóta vártuk már, vagy éppen most sikerült lecserélni a robbanó Note 7-ünket, akkor valószínűleg alaposan körülnézünk a piacon egy különleges védőtok után is, hogy a legtöbbet hozzuk ki szeretett készülékünkből.
Használj megfelelő Samsung tokot!
A Galaxy S8, szerencsére a Samsung hagyományokhoz híven víz, csepp és por állóra sikerült. Nagyon sok tesztet láthatunk már a Youtube-on ennek bebizonyításáról, így mi most úgy döntöttünk a vízálló Samsung tokokat kihagyjuk a tesztből, és inkább olyanokat keresünk amik, megőrzik a telefon formáját, vagy legalább annyira vagányak, mint a készülék maga.
Az ajánlatunk
Összeszedtünk 5 tokot, ami a szerintünk miden helyzetben képes megvédeni a legújabb telefont akár a legextrémebb helyetekben is, mégis könnyű őket zsebben tartani. Ha most szerezted be, vagy akár csak most tervezed megvenni a legújabb S8-at, akkor ezt a tesztet mindenképpen neked írtuk!
Case Mate Emerge
Az egyik legjobb ár érték arányú Samsung tokkal van dolgunk. Alig 3-4ezer forint körül mozog az ára, és a lehető legkönnyebb beszerezni. Szinte mindegyik internetes webáruházban árulják. Nézzük mit tud:
Egyszerű dizájn, normális fogással. Szerencsére csúszás biztos anyagból. A tok maga kicsit vastagabb a kelleténél a 3D háromszög mintázat miatt, ami extra ütésvédelmet ad készülékünknek! A tok sok színben elérhető, mi az átlátszót ajánljuk, mivel az új Samsung telefon annyira meggyőző képet mutat élőben, hogy szinte vétek lenne egy olyan tokba rejteni, ami semmi nem mutat belőle.
PureGear Slim
Mivel a legtöbbek, a belsőt leszámítva a mobil külsejéért és formabontó dizájnjáért veszik majd a telefont, ezért kerestünk egy olyan Samsung tokot, ami megőrzi az eredeti kinézetet és csak egy minimálisan változtat rajta. Éppen annyira, hogy megfelelő ütésállóságot nyújtson neki, a nehezebb helyzetekben is.
Az itt található tok, szinte minden élethelyzetben megfelelő lehet. Nem hivalkodó, nem túl csicsás, nem túl bumszli. Pont olyan, amilyennek a telefont megszerettük. A hátlapja egy egyszerű pont mintázatot leszámítva tökéletesen átlátszó és kristálytiszta. Az ujjlenyomat olvasónak és a hangszórónak megfelelő méretű luk van kivágva.
Az anyaghasználat a Samsung tok árához képest első osztályú, aminek köszönhetően a hátlapon matatva még véletlenül sem fogjuk megvágni a kezünket, vagy kényelmetlenül érezni magunkat telefonálás közben.
Transformer Hard Shell
Mostanában nagyon népszerűek a különböző állványokkal felszerelt védőtokok, ezért is választottunk egy újdonságot a Galaxy S8-hoz. Egy kemény műanyagtok, szilikon, azaz tpu béléssel, hogy megfelelően csillapítsa a telefont érő külső hatásokat. A termék megrendelésekor már a képek alapján is nagyon kíváncsiak voltunk, mert ránézésre a zsanéros dizájn nem tűnt kimondottan hosszú életűnek, nemhogy strapabírónak, ahogy a leírásban állítják.
Azonban amikor megérkezett és felhelyeztük a telefonra, hatalmas meglepetés fogadott minket. Hihetetlenül masszív a kitámasztó, ami a mozi-fanatikusoknak jelent nagy előnyt. Szerencsére ezek a készüléken már nem akkora macera tv-t nézni, vagy esetleg egy sportmeccset, mint anno a sokkal kisebb Galaxyk-on volt, hiszen az S8, 5,7 colos Amoled kijelzője lassan már a legjobb tableteket is megszégyenítő képminőségre képes.
És most következzen a Kedvencünk
Egyetlen hátránya a Samsung toknak, hogy a telefon tetejét és az alján nem védi megfelelően. Mondhatjuk úgy is, hogy teljesen nyitva hagyja azokat. Ez egyfelől örvendetes, mert kényelmes és vékony a használata, azonban ha véletlenül lelökjük a könyökünkkel az asztalról a legkevésbé sem fogja megvédeni új mobilunkat. Valamit valamiért…
A kedvencünk, Griffin Survivor
Személyes kedvencemnek tekinthetem az egyik legjobb gyártó termékeit. Ha alkalmam van rá, és éppen nem egy másik szilikontokot tesztelek, akkor mindig egy Griffin védelmet használok. Hiszen ennek tökéletes az anyaghasználata, és ez biztosan ütésálló, hála a sok-sok hónapos teszteléseknek és fejlesztésnek. A Galaxy S8-ra érkezett Samsung tok is a lehető legjobb választások közé tartozik. Erősített sarkakkal rendelkezik, amelyek képesek akár 2 méterről történő becsapódás erejét teljesen eloszlatni. Ez köszönhető a szabadalmaztatott Griffin technológiának. A speciális eljárással a tok keretében apró milliméter nagyságú légbuborékokat alakítanak ki, amik a tok/telefon földre ejtése következtében csillapító szerepet töltenek be.
Az igazán nyerő védelem
A Griffin saját tesztjei keretében ellenőrizte a tok hatékonyságát és arra jutott, hogy 100 leejtésből 98-at túlél a telefon, mindenféle károsodás nélkül, 2 méteres magasságból.
Ennél azt hiszem még én sem dobtam le soha magasabbról telefont, pedig már voltam extrém helyzetekben,
A tok árát, azonban a magyarországi fizetésekhez mérten kicsit soknak találtuk. Azonban, biztos akad majd aki (velem együtt) aki hajlandó megfizetni ezt az árat ezért az új technológiáért. Különben is, a Samsung tok majdnem 20 ezer forintos ára szinte eltörpül az új Galaxy S8, majdnem 300ezer forintja mellett.